Többször volt már szó róla, hogy mi, Nintendósok szerencsések vagyunk abból a szempontból, hogy elég sokáig kaptunk újdonságokat. Amíg a konkurrens cégek konzoljainak híve már nem sokkal az ezredforduló után hangoztatták igényeiket a retro játékok irányába, mert nincsenek már nagyon új ötletek, addig a Nintendo ontotta magából az innovációkat. Ezek nem feltétlen új szériákat jelentenek, sokkal inkább a meglévőkbe tettek annyi újításokat, hogy az új részeket is nagyon jónak gondoltuk. Ebben olyan fejlesztők is a Nintendo segítségére voltak, mint a Game Freaks, mely a Pokémon játékokért felelős, vagy a HAL Laboratory, melynek keze alól került ki a Kirby és a Super Smash Bros. sorozat, vagy a későbbi Wario játékokat fejlesztő Intelligent Systems.

Szintén az ő remekművük a WarioWare sorozat, mely hihetetlen újítás volt, de ami miatt igazán szeretjük mi Nintendósok, az az agyatlan poén, mely Warióra jellemző. Hát mégis ki mosna fogat fokhagyma ízesítésű fogkrémmel? Azt gondolom, hogy több példára nincs is szükség, hogy érzékeltessem, hogy miről is van szó. Viszont a helyzet az, hogy poén ide vagy oda, sajnos ez sem az a fajta stílus, amit megannyiszor újra lehet hasznosítani. Az újabb játékok koránt sem nyújtanak tartós szórakozást, legfeljebb annak, akinek az az első WW játéka, de aki sorrendben ismerte meg a játékokat, azok szinte egyöntetű véleménye szerint folyamatosan romlik a sorozat. A Nintendo DS-re megjelent WarioWare Touched! a második játék a szériában, amivel kifejezetten érdemes játszani.

Aki lemaradt az eredeti Nintendo DS játékról, az letölthető Wii U-ra, sőt a My Nintendónak köszönhetően 3DS-re is elérhető lett. Amit nagyon jónak tartok, ugyanis DS játékok Wii U-n elképesztően rondán néznek ki. És bár vannak különböző beállítások, én személy szerint nem találtam olyan lehetőséget a megjelenítésre, amivel jól mutat egy DS játék TV-n. Egyáltalán idétlen ötletnek tartom, hogy össze-vissza vannak a retro konzolok játékai 3DS-en és Wii U-n. Az asztali gépen lehetnének az asztali retro konzolok játékai (GameCube-ot a népnek!), a hordozható gépre pedig a hordozható retro konzolokét, és így nem kellene szembesülni azzal, hogy milyen volt a DS valódi képmegjelenítése. De most már tényleg térjünk a játékra. A második WarioWare stuff hűen hordozza a Game Boy Advance-es előjének / elődeinek (ugye a Twisted nem jutott el Európába) hangulatvilágát, ugyanazzal az ökörködéssel fogunk itt is találkozni. Kicsit önirónia a játék története. Két gépezet van Wario kezében, élvezi, hogy az első játékával (WarioWare, Inc.) milyen jól megszedte magát anyagilag, de hirtelen megcsúszik és a játékgépek a csatornába esnek. Feljön egy idős férfi személyében egy tündér, aki a két konzol mellett egy harmadikat is felhoz, megkérdezi, hogy ő ejtette el? Kéri mindegyiket. Az öreg tündér nem adja csak új őket, Wario utánaered. Felhozza a csatornából a harmadik gépet is. A harmadik gépnek két kijelzője van. Először nézeget Wario, nem érti… És ez a ceruza mellé? Mégis mire jó? Hamar rájön a nyitjára, és máris a pénzt látja a szerkezetben. De nem is akármennyit: Dupla kijelző, dupla pénz.

És kezdődhet a játék. Különböző mini-játékok feladatait kell teljesíteni nagyjából 5 másodperc alatt. Az idő rövidsége miatt ez nem olyan egyszerű, hiszen meg kell érteni magát a feladatot. Ehhez egyszavas instrukció is segítségünkre van, de az sem gond, ha esetleg nem tudunk angolul, a „történésből” kikövetkeztethető, hogy mi a teendő. Ahogy a Game Boy Advance-es elődben is legtöbbször csak egy gombot kell megnyomni, itt a DS-es változatban is szinte csak az érintőképernyőt fogjuk használni. Ahogy utaltam rá, a feladatok könnyen megérthetők, és a kivitelezésük sem fog feltétlen az elején gondot okozni. De később a feladatok egyre nehezednek (három nehézségi szint van) és egyre gyorsulnak, tehát egyre pontosabb reflexre lesz szükség. De az elején csak az alapokat ismerjük meg. Itt is karakterenként különböző témakörökre vannak osztva a mini-játékok. Visszatérnek a GBA-s nyitócímből megkedvelt karakterek. Itt van például Mona, akinél most is a furcsa, őrült játékokat játszhatjuk, vagy Jimmy, akinél most annyira nem a sport dominál, mint az első játékban, de nála is vannak érdekes játékok. Itt van továbbá 9-Volt a retro Nintendo játékaival, de két új karaktert is köszönthetünk. Az egyik Ashley, akinél boszorkányos játékokat játszhatunk. Igazi egyéniség, örülök, hogy jelen van a Nintendo világában. Mindenképp meg kell említenem, hogy ebben a játékban hallható az a bizonyos Ashley’s Song, melynek a Super Smash Bros. Brawl-ban hallható változata a legjobb énekes Nintendós dal, amit valaha hallottam. Nagyon sajnálom, hogy nincs belőle instrumental, nagyon jó lenne karaokén elénekelni. És ha már karaoke… A másik új karakter Mike, a karaoke gépezet, akinél a mikrofont tehetjük próbára. Nem kell megijedni, nem énekelni kell, hanem csak belefújni. Látható, hogy mennyire változatosak a mini-játékok, a WarioWare Touched! tartós szórakozást ígér. Mindig elképzelem magamban, amikor egy barátomnak vagy ismerősömnek mutatom meg a játékot, és amikor mondanám neki az instrukciókat, hogy mit csináljon, mit szólnának a környezetben levők. Igencsak felkapnák a fejüket, amikor mondanám például, hogy „csapd le a legyeket” vagy „húzd ki a pasas szőrszálait” esetleg „pisild le hegyoldalt” vagy „túrj a pasas orrába, hogy tüsszentsen” vagy „fújj a nő fülébe”. De hát ez a Nintendo. A karakterekre visszatérve, annak ellenére, hogy két új szereplő játékait játszhatjuk, a létszám változatlan maradt, ugyanis 2 GBA-s emberkétől búcsút kell vennünk. Az egyik a Dribble és Spitz páros (egy játékban szerepeltek), akik ugye taxisofőrök voltak, a másik pedig Orbulon, akit kifejezetten sajnálok, mert szerettem az IQ játékait. Ő amúgy jelen van, de csak a disznó alakú űrhajójában lebzsel, és ott tartogatja az extra játékokat.

Mert bizony különböző extra játékok vannak, de olyan sok, hogy nem is lehet mindegyikről beszélni. Főleg, hogy némelyik inkább csak kiegészítés. Például jelen van az a számológép, amely az egyik mini-játékban is játszható, ugyanis összeadásokat (már aki tud fejben számolni) kell kiszámolni, nehezebb szinten nagyobb számokat kell összeadni. De van még például papagáj is, aki visszaismétli a karakterek beszólásait. Ami kifejezetten játék, az a ping-pong, amit ketten játszhatunk. Ezeken kívül több lehetőség is jelen van még, például itt is lehet a különböző mini-játékokkal egyenként játszani. Itt lehet gyakorolni a játékokat, akár meg is mérettetni magunkat, hogy meddig bírjuk. Ha már nagyon begyorsul a játék, akkor ott már tényleg nagyon ébernek kell lenni.

Egy nagyon könnyed játékkal van dolgunk, ha épp nincs kedvünk hosszabb lélegzetvételű, komoly játékkal játszani, akkor a WarioWare: Touched! nagyszerű választás a kikapcsolódásra. Ami érdekesség, hogy a grafika igazából semmit nem fejlődött a GBA-s játék óta. De nincs is szükség rá, hiszen pont ez a grafika emeli ki igazán a játék bolondos mivoltát. Az irányítás nagy precíz, alkalmas arra, hogy demonstrálja a Nintendo DS érintőképernyős tudását. Ez nagyon jó azok után, hogy a nyitócím, a Super Mario 64 DS irányítása tragikusra sikeredett. A zene is nagyon jó, de nem annyira jelentős, mint az elődben, ahol kifejezetten kellemes dallamok hangzottak fel a játék alatt. A játék a maga nemében fantasztikus, igazából csak azt lehet felróni neki, hogy nincs megfelelően kihasználva mind a két kijelző. Mivel annak idején az volt az egyik célja, hogy demonstrálja az érintőképernyőt, ezért a felső képernyő szinte teljesen kihasználatlan maradt. Ettől függetlenül tartós szórakozást ígér a játék, és magasan ajánlom a beszerzését. Akinek kimaradt DS-en, annak javaslom, hogy My Nintendón keresztül szerezze be 3DS-re, mert ott néz ki jól, és nagyon remélem, hogy ha másképp nem is, de így jön még jónéhány DS játék az utód kézikonzolra. Addig a WarioWare: Touched! tökéletes szórakozás.

A tesztet eredetileg a blogomba írtam, onnan változtatás nélkül hoztam át.